| |
2000-2005
1990-1999
1980-1989
2002
Szlovák események sora következik, ugyanis feleségével elérkezettnek látják az időt a MADI Közép-Európában való megismertetésére, ezért KASSÁK és a MADI ma címmel háromnapos fesztivált szerveznek. A Mobil MADI Múzeum anyagából Saxon öt helyszínen rendez nemzetközi kiállításokat: Érsekújváron a Galéria umeniában, Pozsonyban a Galeria „ Z”-ben, a Mestské múzeumban, a Magyar Kultúrintézetben, illetve Budapesten a Fény Galériában, 4 szlovák és 4 magyar címmel.
A szakmai siker eredményeként még ugyanebben az évben meghívást kap Bratislavába a Galeria „ Z” –ben rendezett Socha a objekt VII., és Nagyszombatba a Galéria Jána Koniarka Novy Koniec Mal'by című kiállításokra.
Pollock-Krasner festészeti ösztöndíjat kap New Yorkból, mely jelentős anyagi támogatást jelent további munkájához.
2001–2002
A wales-i székhelyű Site-Ations nemzetközi művészeti project kutató művésze lesz, és két ízben művész-rezidenciát kap New York – Staten Islanden, a Snug Harbor Cultural Centerben
2001
P olidimenzionális m űvészeti-oktatási programja a sajtót sem hagyja hidegen, a következő évben visszahívják Nice-be (F) több középiskolába, és Monacóba (MO) az École Municipale D' Arts Plastiques -ra tanítani, ahol önálló kiállításokon is bemutatja p olidimenzionális festmény-objektjeit.
Külföldi sikeres szereplése több magyarországi meghívást eredményez: Budapesten a Fény Galériában Polidimenzionális mezők címmel; Székesfehérváron (H) a Városi Képtárban, Polidimenzionális négyzet címmel; Budapesten a Sziget Galériában Dimenzióceruza címmel; és Komárnóban (Sk) a Galéria Limes-ben Polydimenzionálne polia címmel rendez önálló kiállításokat.
2000
A francia államtól és az Espace de l'Art Concret-tól féléves ösztöndíjat és műterem-rezidenciát kap Mouans-Sartoux-ban, Dél-Franciaországban. A Magyarországon folytatott „kultúrfusi” szerepkör és a megélhetési gondok miatt, itt van először lehetősége elmélyült alkotómunkát végezni. Az ösztöndíjat, az intézmény keretein belül, az ott készült munkáiból önálló kiállítással zárja – polidimenzionális művészeti programját pedig, francia magyar közös kiadású Dimension crayon / Dimenzióceruza című kötetben jelenteti meg, amivel bekapcsolódik az Atelier Pédagogique munkájába, gyerekeket tanít.
1999
Meghívást kap az Internet.galaxis.999 Dátum / Idő kiállításra a Műcsarnokba (Kunsthalle) Budapesten, ahol megvalósítja első jelentősebb IDŐTÉR-Projektor elnevezésű intermediális munkáját.
Alkotói ösztöndíjat kap a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól, polidimenzionális alkotások létrehozására.
A Polidimenzionális mező, és a Dimenziósakk című munkájával sikeresen pályázik a Tudomány a művészet tükrében kiállításra, melyet a Magyar Képzőművészeti Akadémia Barcsay termében rendeznek meg Budapesten.
1998–99
Az Euro-MADI Fesztivál nemzetközi kiállítás-sorozatot indít Nyugat-Európában, melyekre meghívást kap, és a jelentősebbekre személyesen is ellátogat: Nápolyba (I) a Villa Campolietóba, a movimento arte madi kiállításra; Nantes-ba (F) a Chateau de la Groulais-ba , a Hommage a Gorin de MADI kiállításra; és Gallaratéba (I) a Civica Galleria d'arte Modernába, a Da MADI a MADI kiállításra.
1998–
A MADI Alapítvánnyal Múzeumhíd Projekt 2000 megvalósításába kezd Győrött. Ennek érdekében, többnapos Euro-MADI Fesztivál társszervezője, és a Mobil MADI Múzeum anyagából nemzetközi kiállítást rendez Győrben, a Városi Művészeti Múzeumban (Esterházy Palota). Feleségével erre az alkalomra megjelenteti a MADI art periodicalt, mely a nemzetközi MADI mozgalom, és a geometrikus-absztrakt művészetek fóruma kíván lenni.
1997–2000
Polidimenzionális festményeit Beke László meghívja a Műcsarnokban (Kunsthalle) rendezendő Olaj – vászon című kiállításra Budapesten, mely a következő években különböző európai nagyvárosokban (Bukarest, Kisinyov, Ljubljana, Milánó) is bemutatásra kerül.
1996–99
Az Árnyékkötők alkotócsoport (Dárdai, Saxon, Tenke, Zsubori) „rehabilitációs” kiállításai nyílnak Budapesten a Black-Black Galériában Összpontosítás címmel, majd az Institut Français-ben Árnyékkőtök co-media címmel – ahol először állítja ki Dimenziósakk című munkáját, és Berlinben a Magyar Házban Schattenbindungen címmel.
1996–97
A Müvészeten túl / Bejond art című, Peter Weibel szervezte kiállítássorozatra kap meghívást, melyet első ízben Budapesten a Ludwig Múzeumban, majd Graz (A), Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, és Antwerpen (B), Museum Van Hegendaagse Kunst intézményeiben rendeznek. Ez az esemény a tudomány és művészet kapcsolatának fórumaként, lehetőséget adott Saxon polidimenzionális kép-objektjeinek bemutatására is.
A MADI manifesztálódásának ötvenedik évfordulója alkalmából – MADI Internacional 50 anos despues– jelentős nemzetközi kiállítássorozatra kap meghívást Spanyolországba, melynek legfőbb állomása Madrid, a Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofía, ahová személyesen is ellátogat.
1995–
Győrben, a Vár-Art Galériában és Petőfi Sándor Művelődési Központban többnapos Nemzetközi MADI Fesztivál társszervezője, kiállítást rendez. Feleségével megalapítja a Nemzetközi MADI Múzeum Alapítványt, mely a folyamatosan gyarapodó Mobil MADI Múzeum anyagát gondozza. Az alapítvány a következő években a Mobil MADI Múzeum anyagából számos hazai kiállítást rendez, melyeknek maga is résztvevője (Szombathely Képtár 95, Budapest Art Expo 96, Budapest Francia Intézet 97…).
1994
Érzeti absztrakciók címmel nyílik önálló festészeti kiállítása Nyíregyházán a Városi Galériában.
Meghívást kap a Nemzetközi Művészeti Szimpóziumra Győrbe, ahol acélplasztikákat készít.
1993–94
Feleségével Formázott-Art MADI kiállításokat szervez, húsz kortárs magyar képzőművész részvételével Győrben, majd Budapesten a Kassák Múzeumban. Ezzel kezdetét veszi a magyarországi MADI mozgalom és csoportosulás, mely nemzetközi visszhangra talál. Magyar művészek meghívást kapnak Maubeuge-be (F), múzeumalapítással egybekötött nemzetközi MADI kiálllításra 94-ben. A kilencvenes években tucatnyi magyarországi MADI csoport kiállítás rendezője és résztvevője térségünkben (Budapest, Vizivárosi Galéria 97, Lucenec (SK), Novohradské Museum 98, Budapest, Ráday Galéria 2000…).
1992
Párizsban az Eiffel Toronyban megrendezésre kerülő Visions d'Europe című nagyszabású rendezvényen képviseli Magyarország kortárs festészetét. Több hónapot tölt itt, és ebben az időben ismerkedik meg a párizsi székhelyű nemzetközi MADI mozgalommal, és annak egyik alapítójával, Carmelo Arden Quinnel. Ezt követően párizsi látogatásai alatt Arden Quin házában mindig otthonra lel, és a mester műtermében később saját tervezésű MADI objekteket is készít.
1991
Az első jelentősebb önálló festészeti bemutatkozása, melyet Lappangó Elem címmel rendeznek Budapesten, a Kassák Múzeumban. Ezt követően Egerben, Coesfeldben (D), Győrött és Budapesten nyílnak még Lappangó Elem csoport kiállítások.
1990–
A Fény–Árnyék Művészeti Egyesület (FÁME) alapító tagja, és elnöke 91–99 között. (Az egyesület a kilencvenes években több kísérleti művészeti csoportnak biztosított működési hátteret: Árnyékkötők, Saját Idő, Lappangó Elem, MADI, Baász, Opál stb.)
1989–
Az Árnyékkötők Alkotócsoport (Dárdai, Szász, Tenke, Zsubori) alapító tagja, az Árnyékkötők electrographic art / co-media folyóirat társ-, alapító szerkesztője, majd az Árnyékkötők Alapítvány és kiadó képviselője. Ennek köszönhetően bontakozik ki a kilencvenes évek elején az elektrografikai mozgalom Magyarországon, melyhez kapcsolódó Árnyékkötők kiállítások, fax- és egyéb akciók társszervezője, rendezője és gyakori résztvevője lesz. Egyik legjelentősebb ezek közül, az egy periódust lezáró Árnyékkötők retrospektív, melyet Győrben a Városi Művészeti Múzeumban rendeznek 95-ben.
1988–1991
Csiky Tibor felkérésére a Meditáció csoport tagja lesz, és az általa szervezett kiállítássorozaton (első ízben Budapest, Bartók 32 Galéria, majd Eger, Győr, Paks, Budapest) mutatja be ez idő alatt készült munkáit.
1988
Az első jelentősebb önálló grafikai kiállítása nyílik a BME Martos Galériában. A nyolcvanas években több egyetemi galériában is szerepel kiállításokon.
1984–89
A Bánki Donát Műszaki Főiskola hallgatója, technológiai tanulmányait a modern fémszobrászatban kívánja hasznosítani, diplomamunkáját is ebben a szellemben készíti el, a Főiskola megbízásából a Magyar Iparművészeti Főiskolával közösen (tanárai: Kovács Mihály, Segesdi György) hegesztett köztéri plasztikát készít, melyet Zamárdiban állítanak fel.
1983–90
Bekapcsolódik a J-Galéria tevékenységébe, miközben a Pesti Műhelyben dolgozik – grafikai, tipográfiai munkákat készít, elsajátítja a szitatechnikát, festészetet tanul, Fajó János műtermében segédkezik, Fajó által szervezett kiállításokon vesz részt – többek között meghívást kap a Konstruktive Druckgrafik Aus Ungarn kiállításokra, melyeket Vöcklabruckban (A), és Passauban (D) rendeznek 89-ben.
1983
Megismerkedik feleségével, Dárdai Zsuzsa művészetkritikussal és médiaművésszel, akivel szellemi teret építenek ki későbbi mozgalmaik székhelyén, egy kis stúdióban Óbudán, a Tímár u. 17.-ben.
1982–83
Budapestre költözik, jelentkezik a Magyar Iparművészeti Főiskolára, a Csepeli Műhely tagja.
1979–83
A Gönci, később Encsi Nemzetközi Alkotótábor résztvevője, ahol Csiky Tibor szobrászművész és Fajó János festőművész konstruktivista szellemiségű szekcióit látogatja. Ebben az időben konstruktivista munkákat készít, melyekkel művésztelepi kiállításokon vesz részt.
1978–82
A Zrínyi Ilona Gimnázium növendéke Nyíregyházán. A tudományos pálya helyett egyre inkább a képzőművészet mellett kötelezi el magát. Rajztanárával az iskola alagsorából rajzstúdiót alakítanak ki, ahol alkotómunkára és önálló bemutatkozásra kap teret, városi, és országos kiállításokon való részvételre nyílik lehetősége.
1970–78
Általános iskolai tanulmányait kitűnő eredménnyel zárja, érdeklődésének középpontjában a matematika és a rajz mellett a természet áll. Rajzpályázatokat nyer, kimagasló eredménnyel szerepel járási és megyei tanulmányi versenyeken.
1964
Szász János 1964. szeptember 11-én születik, a történelmi múlttal rendelkező Tarpa községben, Magyarország legkeletibb csücskében. Szülei gazdálkodó emberek, akik igen szerény körülmények között élve nevelik és taníttatják gyermekeiket.
|